HTCinside
Az emberek évszázadok óta fantáziálnak a földönkívüli világról. De ki tudta, hogy egyszer majd leszállhatunk a Holdra. Sok hivatkozásunk van arról, hogyan dolgoztak az ókori emberek csillagászati ügyeken.
Sok tudós a világ minden tájáról dolgozott tovább a csillagászattal. Az ókori görög tudóstól Ptolemaiosztól a nagy ókori indiai filozófusig, Aryabhattáig mindenki megmutatta, hogy a kozmikus világ olyasvalami, amit meg kell fejteni.
Az évek során a csillagászok és matematikusok sokat dolgoztak a csillagvilággal kapcsolatos rejtélyek megfejtésén. Az első rakétát ie 400-ban mutatták be (a mítoszok szerint). A görög filozófus és matematikus, Archytas először talált ki egy fagalambot, amelyet a gőz kiszökésével hajtott.
Később, száz évig a repülő eszközt katonai fegyverként használták. A 20-banthszázadban Konsztantyin E. Ciolkovszkij orosz tudós rakétát mutatott be. Herman O Barth német tudós reneszánszát hozta a világba a rakétatudomány és -technológia terén. Tudományos felszerelései a nácikat is segítették a második világháborúban.
A második világháború után sok német tudós segítette a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat a rakéták világűrbe küldésének versenyében. Számos próbálkozás után az országok elég önbizalmat éreztek ahhoz, hogy találmányaikat a külvilágba küldjék. Sok állatot küldtek a térbe, hogy megvizsgálják a helyzetet, majd embereket küldtek.
Jurij Gagarin, egy orosz űrhajós volt az első ember, aki megtapasztalta a világűrt. Később sok kozmonautát küldtek az űrmozgások elemzésére. Az űrtechnológia manapság annyit fejlődött, hogy a Voyager I űrszonda képes volt elhagyni naprendszerünket, és az első ember alkotta objektum lett, amely elérte a csillagközi teret.
A tudósok különféle típusú sugárzásokat fedeztek fel az űrkörnyezetben, ami fordulópontnak számít az űrmérnökség történetében. Napjainkban a sugárzást tekintik kulcsfontosságú tényezőnek az űrben használható számítógépek felépítésében. A sugárzás fő referenciapontja a kozmikus sugarak, a naprészecskék, valamint a Föld mágneses terét borító proton- és elektronöv.
Az első számítógép az 1960-as években lépett be az űrbe egy Gemini űrszondán. Ez a számítógép közel 100 teszten ment keresztül, mielőtt az űrbe küldte, és a legkevesebb nehézséggel működött. A tudósok minden mozgást elemeztek, beleértve a vibrációnak, a vákuumnak és a magas hőmérsékletnek való kitettséget is. De jól működött.
A többinél jól működött, és nem volt kitéve sugárzásnak. Általában a számítástechnika és a processzortervezés kezdetben a funkciók méretének csökkentésével és az órajelek javításával haladt előre. A tranzisztorok 240 nm-ről 7 nm-re készülnek, ami az okostelefonunkban található.
A mérnökök és a fejlesztők megpróbálják magasabbra állítani a CPU-t, hogy növeljék a processzorok potenciálját. A sugárzás legnagyobb nehézsége, hogy ha egy részecske ütést kap, a CPU memóriájában tárolt adatok megsérülhetnek. Ez azt jelenti, hogy a feltöltött részecske korlátozott ideig képes károsítani a tárolt adatokat.
De ez más esetekben más, például az alacsony órajelű adatoknál viszonylag nagyobb az esély a memória károsodására, mint a magas órajelűeknél. Ezt a tendenciát reteszelő ablakoknak nevezik.
De a magasabb órajel sebezhetőbb a sugárzással szemben, mivel növeli az ablakok reteszelését. Ez az oka annak, hogy a sugárzásálló processzorok órajele mindig alacsonyabb, mint kereskedelmi társaik.
Összefoglalva, minden módszer, amellyel gyorsabbá tesszük őket, törékenyebbé is teszi őket.